Az Átrium Film-Színházban április óta játszák a Minden ötödik órában című, korhatáros darabot. 

"...Magyarországon minden ötödik órára jut egy a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, de ez csak a jéghegy csúcsa. A világon minden harmadik nő élete során megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamilyen formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

Az előadás egyrészt a figyelemfelkeltés másrészt a csend megtörésének céljával jön létre. Olyan témákról és történetekről lesz szó, amelyekről mindenki hallott már, többen át is élték, de mégis azt érezzük, nem lehet róla beszélni – mintha egy másik világ rémálmai lennének. Pedig hétköznapi emberek, hétköznapi családok el nem mondott történetei. A történetek egy része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek alapján született, más részük a kortárs világirodalomból veszi anyagát: többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegeiből...."

A darabról különböző kritikák láttak napvilágot, ami közös bennük, az az, hogy a témáról beszélni kell, és ez a produkció megteszi. Bennem több kérdés merült fel. A színházi közönség vajon megfelelő célközönség-e? Nem éppen a gyerekekhez, fiatalokhoz kellene- szólni, akik az erőszak jelenlegi vagy leendő elszenvedői? Egyáltalán mennyire kell őket félteni a (stilizáltan) durva jelentektől és a trágárságtól? Mit tesz a darab, azon kívül, hogy felhívja a figyelmet, és jól teszi-e?

Én megkönnyeztem, mert hasonló történetek szereplőinek számomra neve van: Angelika, Móni, Ildikó, Krisztián...

Szereplők: 
Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle, Valencia James


Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Rendező: Bozsik Yvette